~~~♥♥♥~~~ Az esélytelenek nyugalmával és egykedvűségével keltünk útra szombaton reggel a Cifra Palota városába. Előre látható volt, hogy a családot nem fogja lekötni a program, ezért megállapodást kötöttünk, miszerint rövid időre átvedlek közösségi foltvarróvá, és csak aztán folytatom a napot anyai mivoltomban. De persze a dolgok egészen másképp alakultak. Nem volt kedvem otthagyni ezt a nyüzsgő, pörgő, barátságos társaságot és a hatalmas mennyiségű, csábító portékákat kínáló árusokat sem, akik biztosan megdelejezik valamivel a portékáikat, mert senki nem bír nekik ellenállni, hiába a szent elhatározás. Azért ne gondolja senki, hogy engem ezzel már el lehet csábítani! Nem. Két dolog volt, ami maradásra bírt. Az egyik a régi kedves ismerősökön túl, egy varázsszó, ami oly sokszor elhangzott: Juuulcsiiii, de jó, hogy itt vagy! És én mindannyiszor bámultam bután. Ismeritek azt az érzést, amikor valaki kedvesen megszólít, mint régi jó ismerőst és neked fogalmad sincs, hogy ki az illető?...
Textilbabák szívből, lélekkel