¨ P j u l c s Y ¨

Többször mondtam már, hogy a lila nem az én színem. Valahogy mégis mindig megtalál engem ez a szín, dolgom van hát vele, ezt most már tudom.  A mostani kérésnél is kétségbe estem egy pillanatra, de nem tartott sokáig. Azaz mégis. Időnként visszaestem a kétségbeesés sötét bugyrába, de csak amikor a méteráru boltokat jártam és lila anyagokat kerestem. Olyat, ami tényleg lila. Tele vannak lila anyagokkal a polcok! - mondhatnánk, hát hogy nem tudtál választani?! Na ja, könnyű annak, aki színes lilát akar. De mi van azzal, aki CSAK lilát szeretne? Hm? Merthogy csak lila, az nincs. Van sárgával kevert, van rózsaszínnel társított, zöldes vagy kékes is akad, de csak lila! na, olyan nincs. Itt ingott meg egy kissé a kapcsolatunk és lemondani készültem róla, de győzött a józan ész és a nemadhatomfel érzés. Nekiláttam, eltöltöttem ezzel a színnel 735 percet és a végére egészen kiváló lett a kapcsoltaunk. Már-már meg is szerettük egymást. Szóval elkészült az újszülött Bori takaró...

Boldi takaróját éppen öt évvel ezelőtt készítettem . Emlékeztem rá, egy kedves barátunk kérésére készült. Emlékeztem rá, hogy milyen anyagot választottam, milyen színei voltak, hogyan másoltam ki a tengeralattjáró mintát. Csak arra nem emlékeztem, hogy ugyanúgy megszenvedtem a polár hátlappal, mint ahogyan most is. Persze ezek szerint bevált a polár, beburkolózásra való, puha anyag, hiszen most egy ugyanolyat kértek Szilárdnak, a kistestvérnek. Nos, az anyag tulajdonsága öt év alatt mit sem változott, ugyanúgy nyúlik keresztbe és kasul is, mint akkoriban. De! sok-sok bontás és újravarrás után elkészült ez a takaró is.

Emili takarója. Lehetne ez akár egy amerikai film címe is, amelyben a szereplők, a hagyományokhoz híven közösen varrnak egy takarót és miközben a takaró készül, felelevenednek a régi emlékek, a régi szerelmek, régi történetek. ( Ja, ilyen film már van! ) A mi filmünk azonban tényleg ez a címe és igaz történeten alapszik, bár meglehetősen sok a közös vonás a filmbéli történettel.  Mi, patchwork-anyák is összegyűltünk és éjszakába nyúló beszélgetések közben megvarrtuk a második közös takarónkat. Mi is sok mindent átéltünk már együtt, jót is, rosszat is, szomorút is, vidámat is és ez összeköt minket. Ezt adjuk tovább, ezt az összetartozást ebben a takaróban is, egyikőnk nemrég született kislányának.  Emili!  Neked is csak azt írhatom, amit Andrisnak : Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el,  Legyen veled az Isten, kérjük kísérjen el!

Hatalmas, batár, terjedelmes, monumentális, irdatlan, böhöm, orbitális, gigantikus. És még számtalan szinonima jutott eszembe, miközben ezt a takarót tűztem.

Néhanapján összegyűlünk néhány anyukával és együtt varrunk. Nagy öröm, hogy én lehetek az okítójuk, de még nagyobb öröm, hogy az összejövetelek alkalmával megoszthatjuk egymással az élet ügyes-bajos dolgatit és együtt örülhetünk olyan csodáknak is, mint például egy kisgyermek születése.

...kicsi, mosolygós, ellenállhatatlan Vilmos:) Mégpedig egy igazi varázstakarón. Nem ez az első takaró , amit nekik készítek, most is

Egy dinoszauruszokkal díszített falvédő párja. Az anyagok ugyanazok, az applikáció szintén ugyanaz a technika, csak a kivitelezés más egy kicsit.  

Egyszer valamikor, réges régen, úgy 9 évvel ezelőtt egy édesanyának végre kislánya született. Az édesanya nagy örömében, hogy már rózsaszínből is alkothat valamit hozzákezdett egy nagyon sok munkával járó, kézzel készült gyerektakaró megvarrásához. Haladt ő, varrogatott sokat, de az idő előrehaladtával egyre kevesebbet, végül semmit. De mert nagyon szeretett volna valamit szépet az ő akkor még egyszem kislányának, hozzákezdett hát egy horgolt takaró elkészítéséhez . Ezzel is meggyűlt a baja, mert ha lehet, akkor ez még sokkal-sokkal unalmasabb volt, mint a kézzel varrott takaró. Gondolt hát egyet és hozzáfogott egy másik horgolt takaróhoz , egy színesebbhez, egy bonyolultabbhoz. Mitagadás, azt is elunta, mert miközben horgolgatott, egyfolytában csak számolgatott, mennyi négyzet kell még, mennyi időbe telik is ez, aztán meg még össze is kell varrni? Megint abbahagyta, megint másikba kezdett. Mert rátalált egy csudablogra és ott egy leírásra, hogyan is csináljunk gyönyörű t...

Lassan készülő gyerektakaró, tengerész stílusban. Sokat gondolkodtam, milyen is legyen. A megrendelő hasonlóan gondolkodik, mint én: semmi nagyon gyerekes, semmi elcsépelt mesehős, inkább egyszerű és tengerészes, mert ők amolyan vitorlázós család. Jártamban-keltemben találtam egy nagyon kedves, épp a takaróhoz megfelelő anyagot és már láttam is:)  A hímzés és fedlap elkészítése ugyanannyi ideig tartott, mint a tűzés. Pedig nem tűztem túlságosan meg a takarót, épp csak a varrások mellett, mert a túl sűrű tűzés elvette volna a takaró finom, puha vastagságát. Ám éppen amiatt, mert vastag, nagyon macerás volt a tűzése. (Meg is fordult a fejemben -miközben ide-oda taszítgattam, forgattam a gép alatt-, hogy megkérek mindenkit, ha még egyszer ilyenre elvetemültségre adnám a fejemet, nyugodtan billentsenek fenéken. De mert maradt még legalább egy takaróra való bélésanyag, ezt a felkérést nyugodtan vehetitek semmisnek!) Remélem, drága, kék szemű kis herceg, nem nőtted...

Ennyi volt a kérés. Én örömmel teljesítettem és köszönöm a munkát ezúton is, mert nagy öröm volt varrni! (Ha kinagyítjátok a képeket, sokkal jobban néznek ki. Még ez a piros kisautó is itt az elején:D)

A sürgős megrendelés hétfőn érkezett, mára kellett készen lennie. Benne van néhány hosszú éjszakám, alig várom, hogy ma időben lefeküdhessek, de minden fáradtságot megért. Nehezen engedtem el... Szerettem csinálni nagyon. Csak az a fránya polár anyag ne nyúlna annyira, azzal mindig megszenvedek.