¨ P j u l c s Y ¨

Ha ránézek erre a babára egy királylány ruhába bújtatott huncut kislányt látok. Talán a kissé ólába miatt tűnik úgy, de én úgy képzelem, hogy a dadus minden reggel felöltözteti szép, illendő ruhába, csillogósra fésüli a haját, fejére koronát biggyeszt. Aztán amikor senki nem figyel oda, kioson a hátsó ajtón, felmászik a cseresznyefára, teletömi a bendőjét piros, ropogós gyümölccsel, segít palántát ültetni a kertésznek, szakajtóba gyűjti a paradicsomot a szakácsnőnek, dalolászva botot húz végig a palota kerítésén, a kert végében megtanítja a kutyát, hogyan hozza vissza a labdát, a patak partján kergetőzik a szomszéd királyfival, virágot szed az öreg királynak. Így éli önfeledten a napjait, mit sem törődve azzal, hogy minden este a fejére olvassák, hogy már megint nem királylányhoz méltón viselkedik. Ő újra kezdi minden nap, újra és újra. Szülei pedig újra és újra megbocsájtanak neki, hiszen szeretik őt nagyon-nagyon, a maszatos pofijával, a koszos körmeivel, a csatakos hajával együt...

Furcsa baba ez a mostani. Nincsenek rajta színek, nincs túl sok kiegészítője sem, nem vesztem el a részletekben nála és mégis annyira rendben van, annyira tökéletes. Gyermekien letisztult, édesen kedves. Minden a fekete-fehér muffin mintás anyaggal kezdődött. Egy maradék anyagos dobozból halásztam ki a boltban, anyagmintaként érkezett oda, vagyis az egész nem volt több két tenyérnyinél. Tudtam, hogy szoknyának kell lennie. Jó ideje kerestem azt a babát, akire ráadhatom, ám ezidáig nem találtam a helyét. A felszabadultság azonban ezúttal is szárnyakat adott és megszületett Dézi. (A fotókon még nincs rajta, de később kapott egy rózsaszín-sötétkék derékdíszt. Nehogy ne legyen rajta valami apró fricska...) Dézi, a többiekkel együtt megvásárolható a Paloma Room2 bemutatótermében vagy a Piactéren .

Az új év új elhatározást hozott és talán ez vezetett egy újfajta lelkesedéshez is. Nincs rajtam nyomás, nem köt a határidő és ettől felszabadult lettem és olyan babák készültek az elmúlt napokban, hogy magam is csak csodálkozom. Gyakran elgondolkodom azon, hogyan lehetne megoldani, hogy sorozatgyártásban készüljenek a babáim, vagy hogyan lehetne felgyorsítani a folyamatot, hogy ne 8 és fél óra alatt készüljön el egy-egy baba? Mondhatnám őszintébben is: hogyan lehetne úgy csinálni, hogy nekem is megérje? De újra és újra megállapítom, hogy nem tudnám másképp csinálni. Erre az érzésre szükségem van. Arra az érzésre, ami már akkor ott motoszkál bennem, amikor még csak készülőben van egy baba és ez az érzés, ahogy felöltöztetem, rákerülnek az apró részletek csak kúszik felfelé, egyre jobban bizserget és végül, amikor hátradőlve, egy utolsót simítok rajta, kibuggyan a szememen. Ilyenkor nincsenek szavaim, csak a végtelen hála, hogy ilyen talentumot kaphattam Istentől. Rájövök, hog...

Pollika egy hirtelen ötlettől vezérelve rövid hajjal készült. Mindig megnyugtató, ahogyan a végtelenül puha, finom lágyságú gyapjút a babák fejére simogatom. Talán pont ezért fáj, hogy a fésülgetés közben mindig sok az anyagveszteség. Egy ideig gyűjtögettem ezeket a kifésülésből megmaradt gyapjakat, aztán már nem tettem félre. Ám mindig lelkiismeret-furdalást okozott a szemeteskuka látványa és tudtam, még ez a maradék is jobb sorsra érdemes lenne. A karácsonyi hajrában (érdekes, hogy a sok munkától fáradtan történik mindig) homlokon csapott az ihlet és egy készülő babának a fejére tűnemezeltem ezt az eddigieknél is kedvesebb gyapjút.  Mire készen lett, azaz a frizura rendbetétele után fel is öltözött és kapott egy nyári ruhából készített, azaz újrahasznosított ruhát, egy csibészesen kedves kishölgy mosolygott vissza rám és én elégedetten mosolyogtam vissza rá. És a Polli nevet adtam neki... Pollit megtalálod a Piactéren , de ha szeretnéd élőben is látni a m...

Egy egyszerű, hétköznapi könyvborítónak látszik, ami talán szóra sem lenne érdemes. Ha külső szemlélő lennék, és nem fűznének érzelmi szálak ehhez a naplóborítóhoz, talán én sem írnék róla és le sem fotóztam volna. Mégis... muszáj megmutatnom. Ennek a könyvborítónak az elődje hat évvel ezelőtt, karácsonyi ajándék nak készült. Egy férfi tanárnak, Elsőfi osztályfőnökének. Hat év sok idő, sokszor volt alkalmam meghatódni egy pillanatra, amikor Özsébbá elrobogott mellettem a folyosón és láttam hóna alatt a naplót szorongatni. Azt éreztem igen, ezért érdemes, neki érdemes. Nemrég megkeresett; nagyon szereti a régit, de már igen viseletes, szeretne egy újat. Kapott egy vidámabbat, egy picit nagyobbat. Hát komolyan kérdezem, mi ez, ha nem sikersztori?

... de nem mondjuk, mert ilyet nem kenünk rá szegény ördögre. Sőt! Egészen-egészen máshonnan kaptam az ihletet, a talentumot. Mert a részletekre ügyelni kell! Mondjuk néha elveszek bennük, de hát mit tehetnék, ha magukkal ragadnak a színek, az anyagok a formák?! Év végi visszatekintés gyanánt, igen, tudom, hogy már január 16-a van!  elgondolkodtam azon, hány babát is készítettem már és milyen is volt az első, hogyan alakultak a kezeim között. Nem csak a babák, hanem bizony a részletek is. Babavarró karrieremet onnantól datálom, amikor elkészítettem az első, saját tervek alapján készült babámat, Tompikát.  Hihetetlen, de ha az évszámokat nézzük, ennek már 8! éve. Nemrég a kezembe akadt Tompika és jót nevettünk a közös múltunkon és azon, hogy egyikünkön sem látszik az idő múlása (sic!) De vissza a részletekhez, amikkel ezek szerint már 8 éve foglalkozom és ilyen régóta szerves részei az életemnek.  Kezdetben voltak a sálak és a lábszárvédők. Sokat nem vá...

Ríka nem kifejezetten "karácsonyi" baba, mégis ebbe a kategóriába sorolom, mert addig húztuk halasztottuk az átvételt a vásárlóval (ím, egy példa, hogy nem csak megrendelésre lehet babát kérni...), hogy karácsonyi ajándék lett belőle. És amiért még kiemelném a többi baba közül, hogy pót ruhát is kapott, hogy öltöztethető legyen. Másik különlegessége pedig a rövid haja, de ezt majd egy másik babánál mesélem el, miért is és hogyan alakult így és hogyan tetszett meg. Az első outfit, mondhatni az eredeti. Majd jött a második outfit.  A két outfit variálása sok-sok lehetőséget rejt magában...

Olyan sok babát alkottam az ominózus, túlterhelt időszakban, hogy volt olyan, amit le sem tudtam fényképezni. Vagy elfelejtettem. Vagy az utolsó utáni pillanatban készült el. Mindemellett pedig két számítógépről dolgozom, fotók itt is, meg ott is, felhőbe feltöltve meg alig-alig. Van mit helyrehoznom, na! De ez a baba itt, akinek nevét a másik számítógépem rejti, fent  csücsül a felhőben. Azaz, dehogynem tudom! Kevés dolog van az életemben, amit igazán jól tudok rendszerezni és azok a fotóim. Mindenféle metaadatokkal látom el őket, mielőtt a felhőbe kerülnének és nevet is mindig adok nekik, így mégis csak tudom, hogy ezt a babát Zolnának neveztem el. Így tudom nektek bemutatni Zolnát. Zolna egy bájos kis szobába került egy szintén bájos kicsi lányhoz. A kislány és a szoba fotói inspiráltak, a haj színe pedig alap volt.