¨ P j u l c s Y ¨

Többször mondtam már, hogy a lila nem az én színem. Valahogy mégis mindig megtalál engem ez a szín, dolgom van hát vele, ezt most már tudom.  A mostani kérésnél is kétségbe estem egy pillanatra, de nem tartott sokáig. Azaz mégis. Időnként visszaestem a kétségbeesés sötét bugyrába, de csak amikor a méteráru boltokat jártam és lila anyagokat kerestem. Olyat, ami tényleg lila. Tele vannak lila anyagokkal a polcok! - mondhatnánk, hát hogy nem tudtál választani?! Na ja, könnyű annak, aki színes lilát akar. De mi van azzal, aki CSAK lilát szeretne? Hm? Merthogy csak lila, az nincs. Van sárgával kevert, van rózsaszínnel társított, zöldes vagy kékes is akad, de csak lila! na, olyan nincs. Itt ingott meg egy kissé a kapcsolatunk és lemondani készültem róla, de győzött a józan ész és a nemadhatomfel érzés. Nekiláttam, eltöltöttem ezzel a színnel 735 percet és a végére egészen kiváló lett a kapcsoltaunk. Már-már meg is szerettük egymást. Szóval elkészült az újszülött Bori takaró...

Boldi takaróját éppen öt évvel ezelőtt készítettem . Emlékeztem rá, egy kedves barátunk kérésére készült. Emlékeztem rá, hogy milyen anyagot választottam, milyen színei voltak, hogyan másoltam ki a tengeralattjáró mintát. Csak arra nem emlékeztem, hogy ugyanúgy megszenvedtem a polár hátlappal, mint ahogyan most is. Persze ezek szerint bevált a polár, beburkolózásra való, puha anyag, hiszen most egy ugyanolyat kértek Szilárdnak, a kistestvérnek. Nos, az anyag tulajdonsága öt év alatt mit sem változott, ugyanúgy nyúlik keresztbe és kasul is, mint akkoriban. De! sok-sok bontás és újravarrás után elkészült ez a takaró is.

Ez az a fajta munka, amin egy kívülálló megrökönyödik: szétvagdosni az anyagot, hogy aztán újra összevarrd? Igen, ez a foltvarrás. Ráadásul ennél a kis takarónál a munkafolyamatot még megtoldottam azzal, hogy az összevarrt darabokat még egyszer szét vágtam, hogy aztán újra összevarrhassam. De ha egyszer a technika úgy kívánta! A cél az örömvarrás volt és az, hogy egy kicsit kilépjek a babák világából, mert bármennyire is szeretem őket simogatni, egy idő után monotonná válik. Unalmas persze sosem lesz, ettől nem kell félnem. S ha még ilyeneket is csinálok időnként, akkor meg főleg nem! Nem nagy darab, egészen kicsi gyerekeknek való. Egy baba illatú, édesdeden alvó kistündért látok magam előtt, aki álmában elégedetten mosolyog a világnak. Egyéb részletek:  www.pjulcsy.hu

Emili takarója. Lehetne ez akár egy amerikai film címe is, amelyben a szereplők, a hagyományokhoz híven közösen varrnak egy takarót és miközben a takaró készül, felelevenednek a régi emlékek, a régi szerelmek, régi történetek. ( Ja, ilyen film már van! ) A mi filmünk azonban tényleg ez a címe és igaz történeten alapszik, bár meglehetősen sok a közös vonás a filmbéli történettel.  Mi, patchwork-anyák is összegyűltünk és éjszakába nyúló beszélgetések közben megvarrtuk a második közös takarónkat. Mi is sok mindent átéltünk már együtt, jót is, rosszat is, szomorút is, vidámat is és ez összeköt minket. Ezt adjuk tovább, ezt az összetartozást ebben a takaróban is, egyikőnk nemrég született kislányának.  Emili!  Neked is csak azt írhatom, amit Andrisnak : Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el,  Legyen veled az Isten, kérjük kísérjen el!

Hatalmas, batár, terjedelmes, monumentális, irdatlan, böhöm, orbitális, gigantikus. És még számtalan szinonima jutott eszembe, miközben ezt a takarót tűztem.

Néhanapján összegyűlünk néhány anyukával és együtt varrunk. Nagy öröm, hogy én lehetek az okítójuk, de még nagyobb öröm, hogy az összejövetelek alkalmával megoszthatjuk egymással az élet ügyes-bajos dolgatit és együtt örülhetünk olyan csodáknak is, mint például egy kisgyermek születése.