Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Rendhagyó módon

Üzenetváltás után gyors telefon. Telefonbeszélgetés után gyors anyagkiválasztás fotó alapján. Kiválasztás után gyors elkészítés. Elkészítés után gyors kiszállítás a telekre. Kiszállítás után gyors átvétel. Ettől rendhagyó. Hogy egy délután alatt kiviteleztem, mert sürgős volt és egy hétvége alatt megoldottuk az átvételt, családi segítséggel, posta nélkül. Bármilyen apró munka, épp ezért emlékezetes marad.

Amikor magamat utánozom

Sokaknak tetszett az első ballerina baba , sokan szerették volna maguknak, de végül csak egy ember tudhatta magáénak. Szomorú voltam, hogy azt a kedves ismerőst is ki kellett kosaraznom és mert nagyon szeretem, kárpótlásul megpróbáltam leutánozni saját magamat. Nem sikerült. Szerintem az anyagokon kívül egy kicsit sem hasonlítanak egymásra. Persze ez megnyugtató is, hisz attól kézműves termék egy kézműves termék, hogy egyedi és utánozhatatlan.

Hanna

Hanna nekem olyan, mintha épp a jógaóráról ért volna haza.  Kicsit még belepirulva a mozgásba, de már ábrándos tekintettel gondolva az esti sétára. Hanna megvásárolható. Minden adatot megtalálsz róla itt: www.pjulcsy.hu

Lenke

Ez a baba nekem nagy-nagy kedvencem.  Ha magamnak varrnék babát, ilyet varrnék:) Azonban ez a baba nem az enyém lett, hanem Borókáé az első születésnapjára. Isten éltessen, kicsi lány! (Hát nem édes? Ahogy alszanak együtt...)

Boróka

Boróka, egy kedves, táncos lábú, vagány csajszi.  Szerintem:)

Megjött a hír, megjött a hír

...megjött a hír, az örömhír! Megjött a hír, megjött a hír, megjött a hír, megjött az örömhír! Kikeltek a gulipánok, ugyanúgy a tulipánok. Tojásból a gulipánok, hagymából a tulipánok. Csipognak a gulipánok, pompáznak a tulipánok. Csipognak a gulipánok, pompáznak a tulipánok. /Kányádi Sándor/ Nekem pedig elkészült a honlapom, Katbo hathatós segítségével, amiért örökké hálás leszek neki! www.pjulcsy.hu Ugye, milyen jól hangzik?

Lizi

Lizit arról a kislányról neveztem el, aki kapja majd.  Hogy áldott baba, annyi bizonyos, mert az utolsó simogatások és szeretgetések közben bőszen imádkoztam, hogy teljesen elkészüljön, mire megérkeznek érte. És az imák meghallgatásra találtak, mint már annyiszor:)