Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésTündérek a gyerekeid!!!:))))
VálaszTörlésIgen, én is így gondolom:-)))))
VálaszTörlés(Cseppet sem vagyok elfogult, mi:-DDD)
Édes,remélem,egyébként is gyűjtöd az aranymondásokat,én sajnos csak a töredékét írtam le,míg kicsik voltak,
VálaszTörlésmost is imádják olvasni.
Én is csak töredékét, de gyűjtöm:-) Én is imádom olvasni, ők még nem értékelik:-)
VálaszTörlés