Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Én meg várom a kis lila szivemet...már meg is van,hogy mi lesz belőle.Küldjek címet?
VálaszTörlésKöszönöm a kedves szavakat és a játékra toborzást is! Aranyos vagy!
VálaszTörlés:o))
Martimez! Nem felejtettem el, csak szándékomban állt újrahímezni, vagy legalább kijavítan a hibát, de a lányok mellé Bende is lebetegedett:( Így egy kicsit várat magára. A címedet lejegyeztem:)
VálaszTörlésNaomi! Mert megérdemled:)
Nehogy csinálj vele valamit,akkor már nem lesz ilyen értékes számomra:)
VálaszTörlés