Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Textilbabák szívből, lélekkel
Amikor elkezdtem olvasni a bejegyzést először arra gondoltam, hogy kis "gonimanó" vagy mert tovább fájdítod a szívünket.Aztán a többi képből kiderült, hogy még titokzatoskodsz is.Mutatsz is - meg nem is!?!
VálaszTörlésEgyetértek az előttem szólóval teljes mértékben!!!!:)) A számból vette ki a szavakat!!:P
VálaszTörlésWouuu...wow...wowww... A kutyafáját... Hát szabad ezt? Így felcsigázni a kiváncsiságunkat?
VálaszTörlés