Méghozzá sorrendben. Az egészből azt vontam le, hogy talán jobbak lettek a fotóim:)
~~~♥♥♥~~~
Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Igazán szépeket készítettél!
VálaszTörlésA házikós kulcstartóval kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy a kapcsot hogyan rögzítetted, hogy elbírja a kulcsot?
Bevallom neked, hogy még nem használtam. Egy olyan rézdrótból hajlítottuk, amit az ékszerkészítésnél is használnak, azt hiszem. Francia kapocs formájúra hajlítottuk és egy vékonyabb dróttal rögzítettük az anyag+flíz+vastag kartonlapon keresztül.
VálaszTörlésNagyon termékeny éved volt, ahogy elnézem. :)Nagyon tetszenek a munkáid, mert vidámak, de mégsem harsányak. :)
VálaszTörlés