Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Te jó ég! Nem is tudom, szeretnék-e ilyet...:)
VálaszTörlésDe tényleg! Ez már a bőség zavara.
Én régebben szemeimet legeltettem ezen a blogon,jó,hogy újra megmutattad! Ennyi anyag.....Nekem olyan jók a rongyaim.:) Félnék beleollózni ilyen szépségekbe..)
VálaszTörlésMár már perverz rend van!
VálaszTörlésHát ez tényleg a "Te jó Isten!" kategória!
VálaszTörlés:)
Egyetértek veletek. Először azt gondoltam, de jó neki! Aztán belegondoltam, hogy milyen lehet, amikor áll az anyagok felett és azt mondja: ez sem jó, ez sem jó...
VálaszTörlésPersze azért egy ici-picit irigylem, de inkább a gyönyörű műhelye miatt:)
Hát én szívesen cserélnék vele. Nekem dobozokban vannak az anyagok, és sosem tudom, hogy mit-hol találok meg.
VálaszTörlés