Ugrás a fő tartalomra

Újabb fergeteges nap

~~~♥♥♥~~~

Az esélytelenek nyugalmával és egykedvűségével keltünk útra szombaton reggel a Cifra Palota városába. Előre látható volt, hogy a családot nem fogja lekötni a program, ezért megállapodást kötöttünk, miszerint rövid időre átvedlek közösségi foltvarróvá, és csak aztán folytatom a napot anyai mivoltomban.
De persze a dolgok egészen másképp alakultak. Nem volt kedvem otthagyni ezt a nyüzsgő, pörgő, barátságos társaságot és a hatalmas mennyiségű, csábító portékákat kínáló árusokat sem, akik biztosan megdelejezik valamivel a portékáikat, mert senki nem bír nekik ellenállni, hiába a szent elhatározás.

Azért ne gondolja senki, hogy engem ezzel már el lehet csábítani! Nem.
Két dolog volt, ami maradásra bírt. Az egyik a régi kedves ismerősökön túl, egy varázsszó, ami oly sokszor elhangzott: Juuulcsiiii, de jó, hogy itt vagy! És én mindannyiszor bámultam bután. Ismeritek azt az érzést, amikor valaki kedvesen megszólít, mint régi jó ismerőst és neked fogalmad sincs, hogy ki az illető? Nos, így jártam én is, csak éppen itt tényleg nem ismertem ezeket a kedves embereket. Ők jól ismertek ugyan engem és a munkáimat, de én még sosem találkoztam velük. Ugye, milyen rejtelmes a dolog? Pedig a megoldás végtelenül egyszerű: olvassák a blogomat:) Innen is hatalmas ölelés nekik!:D
Persze olyan is volt, hogy én szólítottam meg valakit: LARION:)
Mégis, ami végképp eldöntötte a maradást, az a másik dolog. Ami nemcsak maradásra bírt, de megpecsételte az első néhány óra hangulatát számomra. 
Az első hangulatjavító löket a regisztrációnál:
-Jaj, te lettél a harmadik.
-Tééényleeeg?!?!?!
-Nem is tudtad?
Több se kellett nekem és a könnyeimnek. Jelbeszéddel próbáltam elmagyarázni a kétségbe esett családnak, mi is történt:)
A második kedélyjavító, amikor vörös képpel, könnyeimet nyeldesve mentem Anikóhoz a plénum elé, hogy átvegyem az oklevelemet. Nem vagyok én ehhez hozzászokva:)
Szóval így telt el egy újabb fergeteges nap. Számomra felejthetetlenül:)

(És ha ez még nem lenne elég, megmutatom, milyen kincsekkel (turkálós szerzemények) várt a nővérem:D)

~~~♥♥♥~~~

Megjegyzések

  1. Szívből gratulálok a helyezésedhez! Megérdemled, fantasztikus a babatakaró/játszószőnyeg is és az állatsereg is hozzá! :o)

    VálaszTörlés
  2. Hatalmas nagy gratula neked!!!
    Ehhez a díjhoz JÁRT neked a sok szép anyag, mert te megérdemled:-)))

    VálaszTörlés
  3. Julcsi, drága!!! Nagyon sok szeretettel GRATULÁLOK!!!:-)))) Nagyon örülök a sikerednek!:-))))

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, lányok! Be kell valljam, nem gondoltam volna...

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is kiérdemeleten kaptad a díjat. :) Nagyon aranyos, ötletes munka született. S élmény volt olvasni is. :)

    VálaszTörlés
  6. gratulálok a helyezésedhez!!! tényleg szuper nap lehetett:o)

    VálaszTörlés
  7. Gratula.... MEGÉRDEMELTED,de jó lehetett, .......jó kis meglepi:))))

    ( más a 2. képen lévő pöttyös anyagokat is ott turiztad ??? )

    VálaszTörlés
  8. Én is gratulálok és egyáltalán nem csodálkozom a helyezésen, annyira szuper lett az a babatakaró-állatkák kombináció!
    Edina

    VálaszTörlés
  9. Csatlakozom a gratulálók tömegéhez. :)) (A virágokat az öltöződbe vitettem. :D) Nagyon szép dolgokat készítesz.
    Gyönyörű dolgokat vettél, kaptál!

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok!
    Személyesen is megtekintettük a remekművet! Gyöngyörű, érdekes, egyedi!

    Én nem voltam ilyen bátor. Mi csak szépen mosolyogtunk, ahogy ti lejöttetek a lépcsőn, mi meg fel. :-)

    VálaszTörlés
  11. Hohó!!! Gratulálok!!! És...engem egyáltalán nem lep meg :)

    VálaszTörlés
  12. Gratulálok,Julcsi,nagyon megérdemelted :))

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm, mindenkinek! Most, hogy ennyien mondjátok, még el is hiszem...:D

    Hunszil! Igen, B+Zs stúdiótól. Ismered őket?

    Lidércke! Megkaptam:D

    Inecsq! Komolyan mondod??????? Ne!

    VálaszTörlés
  14. Gondoltam, hogy Kecskeméten is tetszeni fog, ahogy nekünk is! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  15. Gratulálok!
    ... örülök, hogy ilyen szép napod volt... :)

    VálaszTörlés
  16. Jaj, nagyon örülök!!! Ugye, hogy ugye!:)))))

    VálaszTörlés
  17. Én is..én is....gratulálok így is.......
    Nagyon helyes kis-nagy család vagytok..... !!!!

    VálaszTörlés
  18. Éljen Julcsi, sokáig és örökké, nekünk (is)! :o))))

    VálaszTörlés
  19. Gratulálok a díjhoz, megérdemelted, gyönyörűek és nagyon igényesen kivitelezettek a munkáid! Sok ilyen szép napot még Neked!

    VálaszTörlés
  20. Gratulálok Julcsi! Nem akármiért kaptad te azt a díjat!

    VálaszTörlés
  21. Nagyon gratulálok én is. :) Nem is csodálkozom rajta, olyan szépek, kedvesek és különlegesek a munkáid. A szerzeményeid meg mind gyönyörűek.

    VálaszTörlés
  22. Julcsi, szeretettel gratulálok Neked!

    VálaszTörlés
  23. Julcsi, szeretettel gratulálok Neked!

    VálaszTörlés
  24. Jujdejó! Annyira örülök, hogy nyertél meg hogy jól érezted magad! Gratulálok!!! Sajnálom, hogy én nem tudtam elmenni megnézni benneteket...:( majd egyszer...

    VálaszTörlés
  25. Gratulálok!!! Amikor a lépcsőn jöttél lefelé még nem tudtam.:(
    Ahhoz képest, hogy "keveset" és "egyszínűt" egész szép szerzeményeid lettek! Megérdemled.

    VálaszTörlés
  26. Köszönöm mindenkinek, újra és újra!:)))) Nagyon jól esik minden egyes szó!:)

    Rita! Ugye:)

    Eri! Jövőre is lesz kiállítás:)

    Ida! És ha tudnád, hogy még a tesómnak is vettem néhány anyagot:)

    VálaszTörlés
  27. Gratulálok a dijadhoz, megérdemelted!

    VálaszTörlés
  28. Gratulálok !
    Azok az állatkák a kedvenceim:):):)

    VálaszTörlés
  29. Nagy, nagy gratula a díjadhoz!!!
    Egy virtuális ölelés neked :o)

    VálaszTörlés
  30. Gratulálok én is!
    Láttam készülőben a blogodban az állatkákat, élőben fantasztikus! Jó, hogy rábeszélt a családod a versenyzésre!

    VálaszTörlés
  31. Jajj, én meg halálra aggódtam megamat, amikor meghallottam, hogy sírtál. !!!!!
    Mentségemre legyen mondva, hogy mostanában egyátalán nem volt időm blogokat olvasni.
    Boldog vagyok, hogy pályáztál a kiállításra, és látod-látod, megérte ! Nagyon megérdemled a díjat. Ötletes, egyedi, és a gyerekeknek is nagyon tetsző darabot alkottál.
    A gyerekeid meg gyönyörűek !
    Gyere jövőre is, és pályázzál bátran, mert egyedi vagy, ötletes és kreatív.

    VálaszTörlés
  32. Jöttem én is gratulálni, nagyon ügyi vagy!

    VálaszTörlés
  33. Nem vagy hozzászokva? Ez már a második díjad rövid időn belül :-)
    Ez jelenthet valamit! Én tudom is hogy mit :-D

    VálaszTörlés
  34. De jó, gratulálok! Lassan valóban hozzászokhatsz:)
    A pöttyös anyagaid pedig a gyengéim;)

    VálaszTörlés
  35. Drága Julcsy! Millió puszi és hatalmas ölelés Neked! Fantasztikus, ahogy egyik elismerés a másik után következik... Most nem szabad abbahagyni! :o))) Gratulálok a sikeredhez!

    VálaszTörlés
  36. Gratulálok, megérdemelted!:))

    VálaszTörlés
  37. Hűűűha!
    Ahogy mondani szokták mostanság: "...mert megérdemled!" :)

    VálaszTörlés
  38. Szuper nap lehetett... A helyezéshez pedig gratulálok, igazán megérdemelted!

    VálaszTörlés
  39. Van nekem egy Julcsi ismerősöm, aki nemsokára férjhez megy. Meg nem tudnám mondani miért, de van bennetek valami nagyon hasonló. Remélem olyan teljes és boldog hétköznapjai lesznek, mint a foltvarrós Julcsinak, aki után én is örömmel kiabálnék, ha éppen úgy adódna : )))
    Egyszóval gratulálok! : )

    VálaszTörlés
  40. Jaj, lányok! Annyira, de annyira köszönöm! Szerintem még sosem volt ilyen sok kommentem:)))

    Borsheka! Kívánom, hogy így sikerüljön! És köszönöm!

    VálaszTörlés
  41. GRATULÁLOK! :D

    Pazarok a szerzeményeid!

    VálaszTörlés
  42. Csak most olvasom... Gratulálok!
    Nem csodálkozom, az állatkáid tényleg fantasztikusak, a szőnyeg úgy szintén. :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.