Esetleg egy ebéd vagy vacsora:)
Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Egy bajom van ezekkel a szépségekkel: nem volna szívem összemaszatolni, leenni őket, amire pedig nagy az esély nálam.... :-))
VálaszTörlésUgyanerre gondoltam én is, pedig de jó is az ha szép dolgok vesznek minket körül.
VálaszTörlésNagyon szépek és kedvesek. Csak sajnálnám használni is őket.
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlésÉn bizony használni fogom, ha végre magunknak is készítek ilyeneket:)
ezeken bizony én sem ennék.
VálaszTörlésnálunk még mezei abrosz sincs, csak karácsonykor :-)
Jajj, de gyönyörűségesek!!! Alig várom, hogy kicsit nagyobbak legyenek a kölökök, és ismét lehessen használni ilyen szépségeket az étkezőasztalnál :)!
VálaszTörlés