Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Textilbabák szívből, lélekkel
Nahát! Tényleg! Mert olyan szépek vagytok :)
VálaszTörlésbizony, hogy rajta! az én részemről történt a fotózás, mármint az én szemszögemből, így láthattalak én benneteket, de jó látvány is volt! vidámító...:o)
VálaszTörlés(most vasárnap kint leszek Micivel)
van aki mindenütt ott van, kérem :-)
VálaszTörlésKöszi, Aledi!:)
VálaszTörlésZaza! Mi meg elutazunk kettecsként:)
Kriza! Hát kérem:)
Azt nem is mondtam tegnap, hogy néha, ünnep- és vásár-napokon kicsit irigykedem a pesti népekre :-)
VálaszTörlésAki arra jár lakassa jól a lelkét helyettem is!
na...! :o)))
VálaszTörlésAmig a klubban összefutunk, küldök neked "egy jó szót", virtuális ölelést. :)
VálaszTörlés