Ebben a témában nemigen vagyok járatos, de azért összehoztam valahogy. Mondjuk a két évvel ezelőttiekhez képest tapasztalható némi fejlődés. Minden téren. (Csak azért nem linkelem, mert nem túl nagy fantáziával, azt a bejegyzésemet is ugyanúgy kezdtem, mint az előzőt. Márminthogy mit tehet egy kreatív anyuka...? Ez azért ciki...)
Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Nagyon szép a horgolt virágod, igazán kreatív anyuka vagy :o)
VálaszTörlésKöszönöm, Molika!
VálaszTörlés