Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
szuper! szuper!
VálaszTörlésHúú, ez nagyon bejön! Mind a kettő...
VálaszTörlésMegy a boltba vagy magadnak varrtad?
Elképesztő, hogy mennyire illenek egymáshoz, mintha egy divatlap hasábjain csücsülnének!
VálaszTörlésZaza! Köszönöm!:)
VálaszTörlésKriszta! Vásárra készülök...
Kata! Divatlap, hehe:) De köszönöm!
De-de, divatlap akár. A szín- és szépérzéked nem mindennapi!
VálaszTörlésGyönyörűek :))
Én is rögtön megnéztem a boltban, bevallom... nagyon tetszik!
VálaszTörlésCsak most értem ide, de imádni való a kendő is meg a tatyók!!
VálaszTörlésErzsó! Ez igazán hízelgő, köszönöm!:)
VálaszTörlésSzilvi! Köszönöm!:) Azt hiszem, sajnos a hétvégén fel is avathatom a kendőt:(