Hogy ne maradjanak ki a sorból, megmutatom azt a két párnát, ami egy hajdanvolt blúz és két turkált, sziklává keményített horgolt csipke reinkarnációja.
Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
...és a szürke csipkés az én külön kedvencem! :)
VálaszTörlésmert sikerült hozzá szürke csipkét találnom;)
VálaszTörlésMár megint nem jutok szóhoz, annyira jók lettek...
VálaszTörlésés még az jutott eszembe, hogy minden csak nem szürke :-)
A színe az, de az érzés amikor ránézel nem. Elegánsak (jaj! lehet, hogy romantikusnak szántad?)
Nagyon tetszenek ám, és nem(csak)azért mert szürkék, és nem(csak) a gombok miatt :))
VálaszTörlés(Egyszer elhoztam egy elkopott blúzt drága pénzen a turiból, mert pont ilyen gombok voltak rajta... beleszerettem na)
Ahh. Szép. Julcsis.
VálaszTörlés