Csak mert kreatív bejegyzésre mostanában nem futja és mert néha kell ilyen is:)
Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
De szépek vagytok!!!!!!A nagyfiú lassan az apja fejére nő::)
VálaszTörlésDe nagyon szépek vagytok! Úgy írgylem ezeket a mindenki rajta van hangulatos képeket.
VálaszTörlésNagyon jó kép!!!
VálaszTörlésnagyon szép család vagytok!
VálaszTörlésNekem is tetszetek!
VálaszTörlésKöszönjük!:)
VálaszTörlésMammka! Csak azért az apjáéra, mert az enyémre már nem tud:)))
Jó így együtt látni benneteket!! Harmónia jut az eszembe..
VálaszTörlésEz így teljes:)
VálaszTörlésIgen, Kata, ha ezt a képet nézem, nekem is harmónia sugárzik róla:) De én tudom, mi van mögötte:))))
VálaszTörlésKöszi, Márti!:)
Julcsikám! Nézz be hozzám! :)
VálaszTörlés