Ugrás a fő tartalomra

Kényszer szülte

Elutazásunk reggelén gyorsan papírra vetettem egy japán virág leírását, összekészítettem a fonalakat hozzá és útra készen álltam. Igen ám, csakhogy a leírás úgy, ahogy volt, az íróasztalon maradt (az okát nem részletezném, aki indult már nyaralni gyerekkel, főleg néggyel, tudja miről beszélek). Nem ereszthettem búnak a fejemet, ki kellett találnom valamit, ha már a kis táskám foglalta az egyébként is szűkös helyet az autónkban. Számtalan mintát megnéztem, mielőtt azt az egyet kiválasztottam volna, így volt miből kiindulnom. Elsőre sikerült:)
Közre is teszem, hátha megtetszik, de mert nem vagyok egy horgolós lángész, a leírás bizony nem túl szakszerű. És korántsem biztos, hogy nem lelhető fel valahol máshol, de az csak és kizárólag a véletlen műve lehet.

6 láncszemből  gyűrűt készítünk
 
1.kör: 4 lsz (sormagasításként), majd *1 erp, 1 lsz* 11x ismételve, láncszemmel zárjuk a kört
2. kör: (új fonal) 2 lsz, 1 erp, 1 lsz, *2 egyszerre befejezett erp, 1 lsz* 11x ismételve, láncszemmel zárjuk a kört (közben az erp-k alatt vezetve a fonalvégeket, eldolgozzuk)
3. kör: (új fonal) *5 lsz, 1 kp a láncszemközbe csatlakoztatva* 12x ismételve, láncszemmel zárjuk a kört
4. kör: *1 kp, 3 erp, 1 lsz, 3 erp, 1 kp a láncszemívekre* 12x ismételve, láncszemmel zárjuk a kört
A virágokat a szirmok középső láncszemeinél csatlakoztatjuk egymáshoz, egy-egy láncszemmel. Szinenként két-két szirmot kapcsolunk egy virághoz. (Az első két virágnál én a láncszemeket még kihagytam és ugyan egymáshoz tudtam kapcsolni, de így lényegesen egyszerűbb.)
Mire a fotózással elkészültem, a Nap is felébredt, fényárba borítva ezzel az egyébként is napsütéses Drops fonalat, ami mellé Barka Kabalát (már nem kapható) párosítottam. (És igen, a fonalak párosítása sem túl szakszerű, de ha egyszer ezek a színek kellettek egymás mellé...)

Megjegyzések

  1. Ha a közepe nem drapp lenne, hanem sötétbarna, akkor még napraforgóra is hajazhatna :)
    Jó ötletet adtál, köszönöm :)
    andi

    VálaszTörlés
  2. Nekem ahogy van, tetszik! Jaj, nagyon tetszik!
    Bár tudnék horgolni!

    [Próbálkoztam már, de a leírásokat képtelen vagyok átlátni -türelmetlen vagyok, gyors eredmény híján. Most sajog a szívem!]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan a gyors eredmény miatt szeretek inkább varrni és a horgolmányaimat, köteményeimet a felénél abbahagyni:)

      Törlés
  3. Nagyon szépek lettek!!
    Én is egy nyaraláson kezdtem el ezeket a virágokat horgolni a Kabala/Naplemente színátmenetes fonalából ami kevés lett. Reménykedem, hogy kapható lesz majd újra, mert nagyon szeretném befejezni.

    VálaszTörlés
  4. Úúúúúgy szeretnék megtanulni horgolni! Én még azt sem értem, amit írsz :)) Ezt igazán mutogathatnád a blogtalin:))

    VálaszTörlés
  5. Csodásak, ahogy vannak! Színben nagyon az én színeim!

    VálaszTörlés
  6. Hát nagyon is átérzem az elindulós-itthonhagyós részt!!!
    Én ugyanis úgy ahogy van az egész kézimunka kosaramat itthon hagytam a hosszú hétvége előtt (minden eltervezett matatós-kötős-horgolós-hímzős dolgaimmal és naná, hogy a befejezésre váró könyvemmel egyetemben...)! Ilyen szépen még sosem voltak összekészítve a saját szabadidős kézimunkás szeretem-dolgaim...!
    Hideg zuhany és leforrázás, amikor rájöttem otthon maradt az egész mindenestül, amire nagyon készültem, hogy végre hétvégén lesz rá időm... :-/

    (No de nem olyan fából faragtak, hogy engedtem a teljes nekikeseredésnek: kerestem az ottani könyvek között egy szívemnek kedveset és 2 nap alatt újra elolvastam gyerekkorom egyik kedvencét, Gárdonyi Géza: Isten rabjai című könyvét... Ez volt végülis a teljes kikapcsolódás!) :D
    A dolgok mindig elrendeződnek valahogy felsőbb sugallatra... :)))

    A horgolást pedig én is most kezdtem el a nyáron (Gina, nemsokára belinkelek majd tanulós videót...én is abból tanultam meg horgolni...először nehéznek tűnik, aztán nagyon bele lehet jönni...)!
    Hasonló virágot horgoltam én is nemrégen életemben először!
    Julcsikám, ezt is kipróbálom majd, mert nagyon szépecske és mutatós! Ügyes vagy, hogy így fejből összerittyentettél egy virágot!
    A színei pedig kifejezetten mosolygósak! :)))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépek a virágaid!Én mostanában tanulok horgolni, nem megy könnyen.Nagyi kockát már tudok, de mire rájöttem , az nem volt kevés idő.A te virágodat is ki fogom próbálni.Mi lesz belőle?Köszönöm!
    Krizantám,Kedvenc könyvem az Isten rabjai.Hétvégén pont azt szerettem volna újra olvasni, de nem találtam meg.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép lett! Mi lesz belőle?
    Nálam a horgolás biztos nem marad itthon, mert már a kocsiban is horgolok, így, ha indulásokor nincs ott, akkor a falu végéről még vissza lehet fordulni.:)

    VálaszTörlés
  9. Csodálatosan szépek a virágaid. A színek meg egyenesen melengetni fogják a szívedet az ősszel (télen). A leírás is tökéletes. Azt hiszem jó is, hogy otthon felejtetted a másikat.:)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jól sikerül a rögtönzés! A sztorin meg jót kuncogtam, mert én is mindig attól parázok, hogy egy-egy utazás előtt mit fogok otthon hagyni a legfontosabb - kézimunkázós - kellékek közül. Pénteken indulunk és már jár az agyam, hogy mit pakoljak össze a Balcsira.... :)))

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szépek lettek ezekkel a kellemes meleg színekkel!

    Kis helyesbítés: a Barka Kabala Alize Bella néven kapható a Fonalbisztróban.

    VálaszTörlés
  12. Áááá, Julcsi, ma nem kellett volna benéznem hozzád! Azt hittem, hogy amiket horgolok, azok japán virágok. :-( Nnna, mindegy, azért a végére járok. De mégiscsak jó, hogy benéztem hozzád, mert legalább ezután fogom tudni, hogy csináljam. :-) A tiéd gyönyörű!

    VálaszTörlés
  13. Remélem Te majd nem gondolod meg magad mint én.Ugyanis kész volt a nagy stóla a sok virágból és lebontottam mire a végére értem.Egyszerűen nem tetszett, hogy túl rózsaszín meg nagyon plötty volt az egész. A Tiéd egy cseppet sem unalmas, legyen benne sok örömed!

    VálaszTörlés
  14. ez pazar!
    annál is inkább, mer' nem is szeretem a sárgát

    VálaszTörlés
  15. Szép pasztell színek, nagyon tetszik!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.