Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Textilbabák szívből, lélekkel
Jaj, de cukik! Megidézik a kis gazdáikat. :-))
VálaszTörlésMajd magukra ismernek:) Remélem, ők is ilyen "hasonlít, de mégsem" egyformaságot mutatnak majd:)
TörlésAranyos kis őrangyalok:) Isyten éltesse a fiucskákat!
VálaszTörlésÓ, de szépek! És kedvesek, pedig fekete hajú játékbabánál nehéz ezt elérni.
VálaszTörlésEgyszer a kisfiammal ikerbabákat láttunk az utcán - életében először. Mondtam neki, hogy ők ikrek. Érdeklődésére el is magyaráztam, hogy két egyforma baba, akik egyszerre születtek és egy az anyukájuk. Másnap ismét találkoztunk. A kisfiam rájuk mutatva felkiáltott: Nézd, anya, kétforma baba!
VálaszTörlés