Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Létezik ilyen, igen. Csudapofa, és a haja nagyon tetszik.
VálaszTörlésA haja az én kedvencem is:)
TörlésKöszi, Mici! Tőled ez különösen jólesik:)
VálaszTörléshát ettől kész vagyok:))))
VálaszTörlésŐ is Kópéfalváról jött :)
VálaszTörlésAz a haj! És az a pofi! Nagyon jó fej lett!
VálaszTörlésEz egy igazi vásott kópé. Szeretni való.
VálaszTörlésErzsi
Nagyon tetszik!
VálaszTörlésjó a hajaaa. egyébként meg tökéletes kis fickó!
VálaszTörlésKöszönöm mindannyiótoknak, nagyon kedvesek vagytok! Pajkos kópé ez a javából, tudom én:)
VálaszTörlés