Ugrás a fő tartalomra

BOM 5.

A mostani blokk pontos nevét nem tudom megmondani. Találtam hasonlókat King's Crown, de Depression néven is, azonban egyik sem teljesen ilyen volt, mint amit most fogok bemutatni.


Szükséges alapanyag:
  • 1 db 11,5*11,5 cm-es négyzet  az egyik választott anyagból (lehet a kiegészítő szín is)
  • 4 db 6,5*6,5 cm-es négyzet ugyanebből a színből
  • 4 db 6,5*11,5 cm-es téglalap a másik választott színből
  • 12 db 6,5*6,5 cm-es négyzet a háttér anyagból
1. A 12 db négyzet fonákján berajzolunk egy-egy átlót.
2. A téglalap egyik oldalára, színt színre, ráhelyezünk egy ilyen négyzetet és az átló mentén végigvarrjuk.
A felesleges anyagot, varrásszélességet hagyva, levágjuk. 
Az anyagokat szétvasaljuk.
Egy másik négyzetet helyezünk a téglalap másik felére, ügyelve a berajzolt átló megfelelő irányára. Most is végigvarrunk az átló mentén.
A felesleges anyagot ismét levágjuk.
Az anyagokat szétvasaljuk.
Ez megismételjük még háromszor.
3. A legnagyobb négyzet egyik sarkára egy berajzolt átlójú négyzetet helyezünk, ügyelve a helyes irányra, vagyis az átló a nagy négyzet sarkát keresztezze. Végigvarrjuk az átló mentén.
Levágjuk a felesleges anyagot.
Szétvasaljuk.
Ezt megcsináljuk mind a négy saroknál, mindig ügyelve a kis négyzetek megfelelő felhelyezésére és a szétvasalásra.

 4. Kirakjuk magunk elé a blokkot az alábbi elrendezésben.
Soronként összevarrjuk.
Majd összevarrjuk a sorokat is.
Jó munkát!

~~~♥♥♥~~~

Tipp:
A háromszög csúcsai akkor fognak pontosan illeszkedni, ha a keresztben futó varrás épp a háromszög csúcsának varrásvonalát érinti.
















Megjegyzések

  1. Ohiói csillag néven találtam egy blokkot, az nagyon hasonlít.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, az egy klasszikus blokk:
      https://www.google.hu/search?q=ohio+star+block&client=firefox-a&hs=MYv&rls=org.mozilla:hu:official&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=RRWGUcD5MYnn4QS-m4E4&ved=0CDMQsAQ&biw=2064&bih=1104

      Törlés
    2. Igazad van, ezt jól félre néztem, már látom a különbséget!

      Törlés
  2. széééép! és mr yarnart meglepett egy varrógéppel!!!! :) úgyhogy hamarosan nekilátok. persze először valami egyszerűbbel kezdem :) mondjuk az első leckével :D

    VálaszTörlés
  3. Ha jók az ismereteim, ez a square in square blokk egyik változata. Nagyon mutatós és szép minta. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.