Ugrás a fő tartalomra

Nem akármilyen doboz

Nem akármilyen doboz, bár nincs benne semmi különleges. Szeretem úgy, ahogy van.

Eddig egyszer jutottam el a híres veszprémi ócskapiacra, de akkor is mínusz tíz fok volt és hatalmas hó, mondhatni jól kifogtuk. Ám mint szokták mondani, a bolondnak is lehet szerencséje, hát akadt egy kicsi nekünk is. 
Találtam egy viszonylag nagy méretű, keretes fedelű fa dobozt, ronda műanyaggal a tetején, benne egy műanyag, körbehorgolt tojással, ronda kék-sárga kockás óriásmasnival. 500 forintért lett az enyém a kettő együtt. A tojás már Húsvétkor a lakásunkat díszítette kimosva, ízlésesen feldíszítve.
A doboznak pedig most jött el az ideje. A lakkozatlan fenyő felületet kívül-belül lefestettem szürkére, Martha Stewart féle festékkel, a ronda plexit bevontam textillel és lett belőle egy csodadoboz. Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de igen jól sikerült darab lett belőle. Szeretem minden részletét, a színeit, a méretét és hogy az enyém:)






Egyenlőre ebben a kissé zűrzavaros, eklektikus sarokban időzik. Persze az is lehet, hogy itt marad örökre, hisz mi magunk is ilyenek vagyunk: kissé zűrzavarosak, kissé eklektikusak.




Megjegyzések

  1. aranykezed van, ami remek ízléssel párosul...

    VálaszTörlés
  2. Így, ahogy Zazálea mondja :) Lélekmelengető, kedves látvány ez a kis sarok dobozostól, mindenestől.

    VálaszTörlés
  3. Ne változtass semmin ez így tökéletes. Ha egyszer lesz saját lakásom nálunk is zűrzavar lesz mert olyan sokféle stílus tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De fogok változtatni, mert szeretném az üres képkereteket kitölteni saját készítésű képekkel:)

      Törlés
  4. Nekem az tetszik benne, hogy újra Téged tükröz vissza! :)
    A szép kis sarokban pedig csak a harmóniát látom... zűrzavarnak nyomát sem...és hát az eklektika jó dolog, mert sokszínű és izgalmas... Pont, mint az élet! ;-)

    VálaszTörlés
  5. Már nincs is mit mondanom, csak bólogatnom a többiekre :) pont olyan "pjulcsis" lett, nagyon szép és nagyon kedves.....

    VálaszTörlés
  6. Julcsy, ez is telitalálat lett!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.