Ugrás a fő tartalomra

Majdnem olyan, de nem az

Lagenlook. Ez a stílus neve, ami már egy ideje inspirál, legalábbis fejben. Egy az egyben nem venném át, de a kissé modern, bohó változatot igenis szívesen hordanám.Vannak olyan darabok, melyek kifejezetten tetszenek, bár talán már nem is tartoznak szorosan ebbe a kategóriába. (pl ez, ez és ez.)
Megpróbálkoztam a saját verziómmal, hát... azt hiszem, nem sikerült olyan jól. Férjúr szerint nem túl előnyös, mert olyan vagyok benne, mint egy körte. Nahát!!:))) Azért nem kell megijedni, a kukába nem fog kerülni.

Upsz! Nyitva maradt a konyhaszekrény:)

Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. De sajnos körte, csak vicces, hogy férjúrnál csak most tudatosult:))

      Törlés
  2. Ez az egyik, a másik, hogy rádobsz egy kardigánt, ami mondjuk a feneked alá ér és kész is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már eljutottam abba az állapotba, hogy mindegy, mit veszek fel, így is, úgy is látszik:)

      Törlés
  3. Szerintem a vállpántok túl keskenyek, illetve zártabb lehetne kicsit felül, és akkor helyre kerülne az egyensúly. Nézegettem a linkeket (kutyafuttában), és úgy latom, a legtöbb ruha zártabb, stabilabb fent, mint a tied. És/vagy egy mégennélis hangsúlyosabb, tömegesebb sál. Inkább és, mint vagy. De jó lesz ez, hajrá!
    (Meg azt hiszem, a fekete leggings, vagy harisnya sem jó, mert más fekete nincs rajtad, homokszín kéne, vagy mindenképp valami világosabb szín.

    Mit gondolsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Világos harisnyát a lábaimra?!?!? Neeeem:))))
      Egyébként farmer és sötétkék.
      Alább mindent megírtam.

      Törlés
  4. nekem tetszik és abszolút téged látlak benne, sztem ez a legfontosabb. nekem is kicsit túl nyitott fent és én még sosem láttalak feketében, ez meglepett! jobban el tudlak képzelni valami pöttyös leggings-ben :) viszont az út, az irány szerintem nem kérdés. ha mégis, akkor azt mondom, hogy yeees. ;)

    VálaszTörlés
  5. Ha megnézed azokat a hölgyeket, akik ezekben a ruhákban a képeken vannak, nagyon vékonyak. A sok-sok réteg erősít, ezzel vigyázz majd. Nem rossz amit kitaláltál, de szerintem is nyitott felül és világos harisnya kellene hozzá, és szélesebb, habosabb sál. Kísérletezgess. Kérd meg a férjurad, hogy szánjon rá időt, és az összeállításokban fényképezzen le. Utána a képeken jobban látod, mint a tükörben, ha valami nem stimmel.
    Amit a belinkelt szürke összeállítás nagyon tetszik, inkább a felsőrészt hangsúlyozd mindíg sálakkal, mert odavonzod a tekintetet. Ha a derekadra kötöd a sálat, pulcsit azzal meg odavonzod. Inkább a nyakadhoz kellene, és azzal kiegyenlítesz is. A mosolygós képed nagyon tetszik és a lazaságod! :-) Megyek gyógyulni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vékonyak és magasak, igen. Mondjuk bő slafrokot sosem akartam hordani, az nem az én világom.

      Törlés
  6. En is nagyon szeretem a sok reteg, es sok anyag lebeg korulottem `stilust`. bar nekem inkabb http://www.pinterest.com/pin/496310821406992295/ ez vonal jon be.
    Szerintem ebben pont az a kerdes, hogy jol erzed-e magad vagy nem es nalam ez nem igazan fugg ossze azzal, hogy kivulrol `elonyos`-e. Ehhez tuti felvennek egy hosszu szoknyat:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól nem érzem, de elfogadom. Ez is döntés kérdése:)

      Törlés
  7. Jó lesz ez csak folytasd. Előbb utóbb kiforrja magát.

    VálaszTörlés
  8. Nekem nagyon tetszik! :) Én olyan lennék benne, mint egy nagy gitár vagy inkább egy cselló! :) DE! Hordanám! Én nem vagyok kritikus és nem is tudom, hogy kinek mi áll jól, a lényeg, hogy hiteles legyen! ÉS ez az! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is hordom, legfeljebb a fodrot levágom róla:)

      Törlés
  9. Aranyosak vagytok, köszönöm a biztatást!
    De mondom, fogom hordani így is. Szerintem egyébként a fodor vágta haza az egész ruhát :)
    Ja, és a kivágás: ez olyan "rávevős" kötényszerűnek készült volna, nem kifejezetten ruhának, ezért a nagy nyak és karkivágás.
    Ilyesmi: http://www.pinterest.com/pin/19281104628223981/

    VálaszTörlés
  10. Szerintem nagyon csinos vagy benne,és igen a nők csípőben szélesebbek mint a fiúk. A természetnek több esze van mint a divatdiktátoroknak,elvégre nekünk nőknek kell gyereket szülni és ehhez kell a szélesebb csípő.Ez a ruha nagyon jól áll, és igazad van próbáld meg fodor nélkül vagy fodorral de akkor picit rövidebbre.üdv: Rózsika :)

    VálaszTörlés
  11. Helyes a ruhácskád! Ez a stílus csinos és sokoldalú! Ápol és eltakar. Fodor nélkül, lefelé bővülőre szabva, oldalvarrásba kis megkötővel hátul igazítható a karcsúsítás :-) Nekem is van, szeretem. Nadrággal viselem, vagy hosszú szoknyával. Most új neve van a gyereknek, régen összefoglaló néven kötényruhának hívtuk ezt a viseletet. Egyébként pedig egy igazi nő kap a teremtőtől kis párnákat ide-oda :-) Egyszerűen azért, mert kell! Viseljük őket büszkén! :-) :-) :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

májfévörit

Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H...

Töprengés

~~~♥♥♥~~~ Mi is történt eddig? Rengeteg új információ. Nagyon sok új érdeklődési kör. Néhány külön blog. Számtalan, számomra fontos ismeretség. És talán ez az, ami miatt nagyon örülök, hogy nekikezdtem a virtuális naplóírásnak. Mert... ...vannak olyanok, akik anélkül ismerik a titkaimat, hogy még sosem találkoztunk.  ...vannak olyanok, akikkel már találkoztunk, de nem ismerik a titkaimat.  ...vannak olyanok, akikkel egyidős gyermekeink vannak.  ...vannak olyanok, akiket már régről ismerek.  ...vannak olyanok, akikkel közös a hobbink.  ...vannak olyanok, akiket egészen más érdekel.   Sokat gondolkodtam azon, mit is csinálhatnék, ha eljutok idáig. Azért született ez a blog, hogy én is megmutathassam másoknak, mit tudok, mihez értek. Aztán mostanra egész más lett belőle. Divat mostanság játékot hirdetni, de divat hozzá feltételeket is szabni. Nekem ez nem kedvemre való. Ha én egyszer ajándékot adok, az szívből jön, aki pedig kapja örülhet neki feltét...