Ugrás a fő tartalomra

Megegyezés született


Nem gondoltam, hogy tényleg sosem lesz hajlandó a puhanadrágon (értsd: leggings) kívül mást felvenni, ezért kitartóan vásároltam neki a farmerokat. Csillagosat, pirosat, lilát, szürkét, rózsásat, bármilyet. Na már most, a kettőből kifolyólag van egy halom kihasználatlan farmernadrágunk  és egy makacs szöszkénk.
Megoldást pedig úgy találtunk, hogy hajlandó felvenni rövidnadrágként, a puhanadrág fölé, ahogyan a barátnője is teszi. Levittem hát vagy hat farmert a műhelybe, amit hajlandó vagyok feláldozni és legalább fél év várakozás után, tegnap bele is vágtam az egyikbe. Csipkét varrtam rá és egy kis rózsát, hogy ne legyen olyan unalmas.
Azzal csak reggel szembesültem, hogy a fél év épp elég volt, hogy szöszkénk kinője a nadrágját....





A levágott nadrágszár sem megy veszendőbe, mert épp (hogyhogy nem?!) volt itthon két üres konzervdobozom, amire bevarrás után ráhúztam őket. Így lett két dekoratív ceruzatartónk. Vagy valami más...



Fogorvos után vagyunk épp. Ki gondolná, hogy épp egy fogtömésen van túl?:)


Megjegyzések

  1. Nagyon csini, szuper a színösszeállítás is :-)

    VálaszTörlés
  2. Szöszkéd és a varrományod, valamint a kettő együtt igen bájosak..... :)

    VálaszTörlés
  3. és mindketten - szöszikéd és te is - igencsak jó stílusérzékkel vagytok megáldva :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.