Már karácsonyi megrendelés-stopot hirdettem, mert nem akartam túlvállalni magam és mert szerencsére ellátnak megrendelésekkel bőven. De az én egyébként sem túl erős akaraterőmet könnyen meg lehet törni. Példának okáért egy malacos megrendeléssel. Két hét múlvára, külföldre utazáshoz kabalának, egy malacokat szerető húgnak. (Sosem értettem, hogy lehet szeretni a malacokat, de ő már a sokadik, akik odavannak ezért a kunkori farkú rózsaszín állatért. Köztük az én kisebbik fiam is.)
Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...








Nnnna telitalálat megint!! Egyébként én is szeretem a malacokat.
VálaszTörlésEzt a malacot en is szeretnem, bar alapesetben ez az allatfaj hidegen hagy.
VálaszTörlésAz élő malacokhoz nem annyira vonzódom, de amit te varrtál az imádnivaló... és mosolyra szalad a szám tőle! :)
VálaszTörlésHát ez minden szempontból telitalálat! Remek páros.
VálaszTörlésA malacokat én is nagyon szeretem, így a karácsonyi dömping után nagy eséllyel én is rendeléssel jelentkezem majd, bár csak malacra. :-)
VálaszTörlés