Nehéz volt az advent. Örömteli várakozással teli, de nehéz. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem, kicsúszott az irányítás a kezemből és ettől vált nehézzé. Történtek közben igazán kedves, szeretetteljes dolgok is. Az egyik legmeghatóbb egy igazi, mesébe illő találkozás. Aminek a vége igazi mese lett. Családi mese.
Zsuzsa megkeresett és elmondta a tervet. Kőkemény elhatározás ide, időn túli megrendelés leadása oda, én bizony elvállaltam ezt a megbízást is. Mert tetszett az ötlet nagyon és mert éreztem valami mást is, amit akkor még nem tudtam.
Levél levelet követett, közben elkészültek az ikreknek az egészen egyforma babák a kérés szerint és kialakult valami jóleső, egymásra hangolódó kapcsolat, ami barátságnak még nem nevezhető, de sokkal több, mint egy sima ismeretség. Nehéz ezt elmagyarázni, szavakkal leírni...
A röpke, kapualj-beli személyes találkozásunkkor pedig bizonyossá vált a köztünk lévő összhang és szeretet. A könnyeimmel küszködve szorongattam a legmeghatóbb ajándékot, amit csak egy idegen embertől kaphattam. Egy idegentől, aki olyan szeretetet adott nekem, amire csak kevesen képesek. Egy családi történetet két kicsi tündérről, két kicsi tündérnek. És benne én, mint tündérkirálynő...
 |
| A képet nagyon köszönöm Zsuzsának és a lányoknak! |
Kívánok mindenkinek ilyen élményekkel teli, Istentől áldott, új esztendőt!
Szeretlek olvasni. Es nagyon orulok, hogy ilyen szep lett az Advent vege. Olellek!
VálaszTörlés