Ugrás a fő tartalomra

Egyre szebb lesz

Ott tartottunk, hogy lett egy műhelyem.
Csinosítgatjuk, szépítgetjük még most is, hogy minden rendben legyen a szombati megnyitóra. Nagyon sokat festettünk, fúrtunk, faragtunk, egyszóval mindent, amit egy lakásfelújításnál kell. Magunk csináltunk mindent, amit csak lehetett, hiszen csak így lehet spórolni. Meg aztán mókás is lenne, ha ennyi kreatív ember egy rakáson nem így tenne.

A csempefestéssel kezdődött, aztán kezelésbe vettem a székeket, új színt kapott néhány polc, egy-két láda, az óra, végül pedig a karnist festettem át. Ezzel együtt és az összhang kedvéért egy-két apróság is helyet kapott a varrósarokban.

A székek "before" és "after"
Varrógép alátét zsebekkel, szürkében

Tűpárna rózsaszínben, csipkével

Háttérben: a rozoga asztal felvirágoztatása 800 forintból

Ki gondolná, hogy ez egy másodkézből származó csipkegallér, fillérekért?
A csempe és a festése külön bejegyzést érdemel, mert szerénytelenül állíthatom, nagyot alkottam.

Ha szeretnéd élőben is megnézni és ráérsz szombaton, szívesen látunk. A részletekért írj egy levelet!

Megjegyzések

  1. Csempe festése? Erre kíváncsi lennék :o)
    Nagyon tetszik az eddigi átalakítás! Kár, hogy messzebb lakok...különben megnézném élőben is szívesen :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagy kár! Nem lenne rossz találkozni:)

      Törlés
  2. Gratulálok, minden jót a nagy napra!!! Várom én is a csempés képeket.

    VálaszTörlés
  3. Ó, de szívesen mennék... De bízom benned, hogy temérdek fotóval kárpótolsz majd minket. Csempeposztot is kérekszépen! :DDDD

    (a csillagos alátét nagyon tetszik, kívánom, hogy koptasd el minél hamarabb sok szépség alkotása közben!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Kató! Remélem, hogy lesz fotó, egy fotóssal az oldalamon meg pláne:)))

      Törlés
  4. Nagyon szép, várjuk a továbbiakat! Pláne a csempést! :))

    VálaszTörlés
  5. Mesés! Látszik, érzödik, hogy szivvel, lélekkel készült, készülsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon! Szívvel és lélekkel, ahogy minden mást is így csinálok. Nem is tudnám másképp:)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H...

Lilien

Leteríti a kis kockás plédjét a tisztásra, kiskosarából előveszi a frissen sült meggyes lepényt, körbekínál mindenkit és mellé bodzaszörpöt ad, hogy feltöltődjön a sétától elfáradt társaság.  Nekem ő ilyen. gondoskodó, szerető jóbarát. Feladatát nálam már elvégezte, szívesen menne most már máshová is. Ha hozzád is mehetne, írj bátran!

Ha jól számolom...

Ha jól számolom, ez a 600. bejegyzésem. Szerintem a blogger nem tréfál velem. Ha jól számolom, kerek szám okán már 3 játékot hirdettem . Most is fogok. Ha jól számolom, minimum 457 embernek kell jelentkeznie. Ennyien olvassák a blogomat rendszeresen.  Ha jól számolom, 2 nyeremény lesz. Mert valahogy meg kell köszönnöm mindezt:) A feltételeim a szokásosak, ezért nem is teszek mást, mint idemásolom a százzal ezelőtti bejegyzésem egy részletét. Persze még itt is igaz, hogy én semmi jónak nem vagyok az elrontója;-) Nem kell, hogy állandó olvasóm légy, elég, ha néha idepislantasz. Nem kell, hogy megoszd, elég, ha hagysz itt egy megjegyzést. Nem kell, hogy blogod legyen, elég, ha csak olvasó vagy. Nem kell, hogy kreatív légy, elég, ha szereted a szépet. Nem kell, hogy lájkolj, elég, ha tetszik, amit látsz. A nyeremény pedig egy párna és egy nagyméretű, lefűzős dosszié. Hogy melyik kihez kerül, azt a szerencsére fogjuk bízni. Olyan cuki sorsolást nem ígérhet...