A hölgy, hogy is mondjam.... kissé ódivatú most már, hiszen a marsala 2015-ben volt az év színe. Az ő szoknyája pedig épp ilyen színű anyagból készült. Nem is tudom, nézzek-e neki másik szoknyát. Azt hiszem, nem fogok, mert látszik a mosolyán, hogy ő épp így érzi jól magát a bőrében. Virágos hajpánttal, táskával, hozzá illő cipőcskével és marsala színű szoknyával.
Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Ó, hát attól még, hogy nem a legutolsó divat szerint öltözik, nem lesz senki ódivatú! Nagyon is trendi leányzónak látom.
VálaszTörlés