Majdnem sikerült

Sejtettem, hogy amit csinálok, ahogyan csinálom, sok. De mert szeretek adni és nem tudok nemet mondani, nem törődtem vele, inkább örültem, hogy adhatok. Az tölt fel, abból merítek erőt, ha látom mások örömét, a sugárzó szemeket, a mosolyokat. Sosem használom az eszem, mindez szívből jön. Egyszer ezt úgy fogalmaztam meg valakinek, hogy szeretek szeretni. Ennyire egyszerű. Egy idő után már azt vettem észre, hogy nehezen megy ez a szeretés. Erővel kellett rávennem magam, hogy szeressek. Hogy ne érezzem azt, hogy kihasználják a szívem mélyéről fakadó erőmet: a szeretetet. Elkezdtem nem szeretni. Különösen magamat, mert szégyelltem, hogy egyre inkább haragszom a világra, hogy nem látom meg ösztönösen a jót és csak a rosszat veszem észre, arra összpontosítok. Innen már csak egy ugrás volt, hogy elkezdtem nem szeretni a többi embert sem, a munkámat sem, haragudtam a világra, gyűlöltem az életemet. Hagytam, hogy ez az érzés eluralkodjon rajtam, csak sodródtam az árral, mert nem volt erőm küzdeni ellene, nem volt miből töltekeznem, kiüresedtem. Elsötétült körülöttem a világ... feladni készültem. 

Van Valaki, aki sosem hagy el, aki mindig segít, aki utat mutat. Erőt meríthettem belőle most is. Segített visszatalálni a gyerekeimhez, a férjemhez, a munkámhoz, az életemhez, az adni akarásomhoz. Engedte, hogy megjárjam a mélységet, hogy megerősödve tudjak szeretni és adni újra.

Mit is keres mindez itt, ezen a helyen? Miért érzem úgy, hogy személyes vizekre kell eveznem? Mi köze ennek a PjulcsY-hoz? Csupán annyi, hogy én magam vagyok PjulcsY: anya, feleség, nő, barát, testvér, hívő, önkéntes, vállalkozó egy személyben, aki úgy érezte megbukott. Aki úgy érezte, hogy visszaélnek a jóindulatával, hogy kihasználják. Aki egyedül kevés volt a megrendelésekhez, elkezdett kicsúszni a határidőkből, emiatt örökké lelkiismeret furdalása volt, belefáradt az örökös szégyenkezésbe és jobbnak látta feladni. Azt, ami látszólag a legkönnyebb: a PjulcsY-t. A nyári kényszerpihenő után azonban rájöttem, hogy nem feladni kell, csak átformálni, új irányokat szabni. Hogyan is adhatnám fel azt, amiért évekig dolgoztam és harcoltam és a sok lemondás, átdolgozott éjszaka gyümölcsét végre leszakíthatnám? Nem, csak másképp kell csinálnom.

Hogy továbbra is örömmel tudjam csinálni a munkámat és ne tegyem ki magam mások kénye-kedvének, nem fogadok több megrendelést senkitől. Bízom benne, hogy ami belőlem jön, amit magamból adni tudok, ugyanúgy megtalálja majd a gazdáját, legyen szó babáról vagy bármi másról. Nagyon sok újdonságot szeretnék, amit eddig nem tudtam megvalósítani, mert másra, másoknak kellett az időm. Tervezni fogok, új dolgokat kitalálni és ezt úgy szeretném, hogy mindenkinek öröme teljen benne. Annak is, aki majd a kezében tarthatja a munkámat és nekem magamnak is. 

Nagyon szeretném, hogy így legyen!

(Sok bánat és keserűség, rengeteg álmatlan éjszaka, tanácstalanság van e mögött a bejegyzés mögött. Nagyon szeretném, ha elfogadnátok és megértenétek a döntésemet...)