Ha ránézek erre a babára egy királylány ruhába bújtatott huncut kislányt látok. Talán a kissé ólába miatt tűnik úgy, de én úgy képzelem, hogy a dadus minden reggel felöltözteti szép, illendő ruhába, csillogósra fésüli a haját, fejére koronát biggyeszt. Aztán amikor senki nem figyel oda, kioson a hátsó ajtón, felmászik a cseresznyefára, teletömi a bendőjét piros, ropogós gyümölccsel, segít palántát ültetni a kertésznek, szakajtóba gyűjti a paradicsomot a szakácsnőnek, dalolászva botot húz végig a palota kerítésén, a kert végében megtanítja a kutyát, hogyan hozza vissza a labdát, a patak partján kergetőzik a szomszéd királyfival, virágot szed az öreg királynak. Így éli önfeledten a napjait, mit sem törődve azzal, hogy minden este a fejére olvassák, hogy már megint nem királylányhoz méltón viselkedik. Ő újra kezdi minden nap, újra és újra. Szülei pedig újra és újra megbocsájtanak neki, hiszen szeretik őt nagyon-nagyon, a maszatos pofijával, a koszos körmeivel, a csatakos hajával együtt
Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...






Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.