Egy percig nem volt kérdés, hogy Panni és Nóra után, Zitának is lesz egy babája. Csak várnia kellett, elég sokat. Várakozás közben sem tétlenkedett, mély kis búgó hangján gyakran megkérdezte, mikor lesz készen. Egy napon még a suli előtt is várt rám, hogy odaadja a rajzát, amiben lerajzolta, hogyan képzeli el a babáját.
Amikor pedig a hosszú várakozás után végre kézbe vehette, akkor én kaptam ajándékot. Magamat láttam, kicsiben. Simogatta a babát, becézgette és egyszercsak kibuggyantak a könnyei...
Olyan élmény volt, ez a meghatottság egy négy évestől, amit elmondani sem lehet. Érezni, látni kell és főleg megtapasztalni. Ott, egy pillanatra, nekünk megszűnt az iskola, a zaj, a diákok, csak Zita volt és a babája... egy csodapillanat. Sosem szeretném elfelejteni, sőt újra és újra átélni vágyom.
De szép, szinte látom!
VálaszTörlés