Messziről néztük a történéseket és a könnyeinket törölgettük. Ahogy bevonultak a boldogságkapu elé, dacolva a borongós idővel és a vizes fűvel, hiszen alig néhány perce még szakadt az eső. Ők azonban kitartottak és képesek lettek volna bőrig ázva is ott, a tisztáson a virágok alatt kimondani azt, amiért jöttek. De a néhány elmormolt ima segíthetett, mert mire férj és feleség lettek, ezer ágra kisütött a Nap, mintegy megkoronázva azt a két igent.
Mi meg, mondom, ott álltunk Borival, távol a násznéptől, könnyektől átázott papírzsepikkel a kezünkben.
Ezekben a könnyekben benne volt minden.
Benne volt Judit és Bence, a kitartásuk, a szerelmük, a boldogságuk.
Benne volt az érzés, hogy ők kicsivel többek nekünk, mint mások.
Benne volt a mi esküvőink nosztalgiája.
Benne volt az első, igazán közös munka felett érzett örömünk.
Benne voltak az elmúlt napok éjszakái, a fáradtságunk, a kimerültségünk.
Benne volt az alkotás öröme, hogy megint alkottunk valamit, ami szép és jó és örömöt adó.
Benne voltunk mi, a két velejéig megrögzött romantikus.
Drága Bence és Judit! Kívánunk nektek sok-sok boldog évet, együtt megöregedve!
(És azt is, hogy még néhányszor készíthessek nektek PjulcsY-babát😉)
Gyönyörű páros, és nagyszerű munkát végeztetek, ahogy a képekből látszik! A vőlegénybaba cipője....!
VálaszTörlésCsak mint az eredeti:)
TörlésEgyébiránt pedig nagyon köszönjük!