Sok baba hever az asztalomon félkészen és van, amelyik csak dobálódik ide-oda, mert nem találom vele a közös hangot. Aztán egyszercsak jön az isteni sugallat és valami egészen különleges darab születik belőle és akárhányszor ránézek, arra gondolok, milyen sokáig tartott, hogy embert, akarom mondani babát faragjak belőle. Sorra végigveszem, hányszor vettem a kezembe, hányszor szerettem volna már arcot adni neki, ruhába bújtatni, elkészíteni a frizuráját, életet lehelni belé.
Az idő múlása, tudom, megszépít mindent. Ahogyan ezt a babát is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.