Emlékszem, néhány hónapja, milyen félve készítettem el az első overálos babát. Mostanra kifejezetten örülök ennek a bátortalan tettemnek. Egy remek anyag például nagyon fel tud dobni egy egyébként egyszerű(nek tűnő) babát is. Néhány horgolt kiegészítő és meg is született az egyszerű, de bájos figura.
    Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni.     Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...                           



Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.