Rendet raktam a fonalas kosaraimban és nagyon sok megkezdett holmit találtam a tűimen. Emellett egy halom fonalat, amit sosem fogok felhasználni és egy másik halmot, amit viszont igen. Egyszer.... majd....
Számot vetettem tehát és szigorúan dokumentáltam. Csak hogy számon lehessen kérni, mondjuk jövő ilyenkor.
- Nagykorában majd párna lesz. Talán majd az oviba kerül, mert a színei nem kifejezetten tetszenek. Egy nagyonnemtudokmitkezdenimagammal időszakban kezdtem el.
- Kardigán Panninak, csak nemrég szedtem tűre.
- Egy igazi fonalfalás, ami nagyon-nagyon hosszú projekt lesz. Ha egyszer készen lesz, takaró lesz belőle. Volt már fogadalom, hogy minden nap egy színt, aztán hogy minden nap legalább egy sort, de az igazság az, hogy jó ideje hozzá sem nyúltam.
- Ennek a fonalnak annyira tetszik a színe, hogy mindenképpen párna lesz belőle. De nem ez, mert ezt le fogom fejteni és keresek hozzá egy jobb mintát. S ha majd készen lesz és addig nem kel el, megtartom magamnak a szürke-sárga párnapárost és nagyon jól fog mutatni ezzel a horgolt párnával a kanapénkon.
- Ezt is azért kezdtem el, hogy fogyjanak a fonalaim. Egyszerű csíkos kendő, már a végéhez közeledik: még egy sötét rózsaszín csík és ugyanabból a fonalból fodor a szélére.
- A Timi által font és magam festette angóra fonalból készült igen hosszú sál. Tulajdonképpen ez is majdnem kész, csak néhány sor hiányzik és a blokkolás.
- Párna előlapja Vercsinek. A horgolás része teljesen készen van, már csak hátlapozni kellene.
- Ez az a projekt, amit inkább lefejtenék. Az első SBS kendőm sikerén felbuzdulva nekiugrottam egy másiknak, de azt hiszem ez a fonal túl vastag egy ilyen kendőhöz. Ezt nem biztos, hogy számon lehet majd kérni tőlem egy év múlva...
- Egy soha el nem készülő, időközben átalakuló nagyi négyzetes takaróból maradt négyzetek, amiket elkezdtem összehorgolni. Hogy mi lesz belőle? Fogpiszkáló:)
- Egy sapka, amit Leventének kezdtem horgolni, spirál horgolással, de mert annyira kamasz, hogy nem hajlandó sapkát hordani, ezért a keresztfiamé lesz.
(Mire jó egy leltár? Mire a gép elé engedtek a gyerekeim, ez a sapka be is fejeződött. Egy máris kipipálva!) - Ujjgyakorlat a tuniszi horgolásra, de nem cél nélkül. Mosirongy lenne, ha nem pöndörödne fel a széle. De mert felpöndörödik, azt hiszem, ezt is lefejtem...
Ha számmisztikus lennék biztosan látnék valamit abban, hogy 2011-ről épp 11 félkész fonalmunkát hoztam át. Talán nem lesz belőle tendencia és 2012-ben nem 12 marad befejezetlenül...
Arra is gondoltam, hogy a megkezdett, kiszabott, félkész varrományaimról is készítek hasonló leltárt, de az ötlet eleve halva született.
Hűha, ez ám a kincsesbánya! szinte zavarba ejtő a sok szépség: az első ,szerelem első látásra- engem azonnal elvarázsolt.
VálaszTörlésA második rögtön kíváncsívá tett, hogy vajon mivé lészen?
A kilencedik pedig valami hihetetlen derűt ébreszt bennen, a szünni nem akaró eső ellenére is mosolyra fakaszt ezen késői órában...Egy szóval:izgalmas éved lesz, úgy látom! :D
Köszönöm, Hesztia!
VálaszTörlésMár megérte a leltár, mert este még újabb sorok kötődtek:)
Tényleg Kincsesbánya!
VálaszTörlésA 6os számú projekt megfogott, várom a folytatást :)
1,2,5,7,8,9,10 Próbálom kiválasztani, melyik tetszik legjobban, de nem megy... :D
VálaszTörlésSzia Julcsi! Az első színei szerintem nagyon szépek, gondold újra! :) A nagyinégyzeteidhez csak egy tipp: http://www.patriciakezmuvesmozaik.blogspot.com/2011/08/nyari-oszre-tavaszra-poncso.html
VálaszTörlésElőször is nagyon szeretem a színeidet! Jó, hogy így összeválogattad őket!
VálaszTörlésÉn most éppen egy sima kötéssel készülő széles, hosszú csíkos sálat kötök... :-))) akaratomon kívül minden irányból kunkorodó széllel... :-/
(Reményeim szerint, ha körbehorgolom csipkeszegéllyel, akkor kisimul...de sosem csináltam még ilyet, ultra(újra)kezdő vagyok...)
A lelkesedésem az megvan, csak a tudás hiányzik még, de most már tudom, hogy nálad is tanulhatok a látottakból...:-)))
Egy kis ideje a kötés-horgolás-rózsák Bermuda-háromszögében rekedtek a gondolataim... ;-)
Úgyhogy jó látni az ilyen csodás munkákat, munkakezdeményeket!:-)))
Julcsi ha kell egy kis motiváció néha a haladáshoz, gyere a fonalfalóba! www.fonalfalo.blogspot.com
VálaszTörlésJulcsi, már az maga óriási energia, hogy kiválogattad-leltároztad-lefotóztad-feltetted a számítógépre-feltetted a blogra+szövegbe foglaltad gondolataidat.....
VálaszTörlésGyönyörű dolgokat cipelsz ily módon Magaddal a 2012-es évre.
VálaszTörlésKíváncsian várom a végeredményeket!
Én is leltárba vettem a félkész varrományaimat, illetve fonalas dolgaimat.
A textiles eredmény siralmas.
Szerintem sosem lesz erőm befejezni mindet. Fonal ügyben nem állok olyan rosszul.:-)
Köszönöm, nektek! Leltárt készíteni inspiráló is lehet:)
VálaszTörlésPaat! Azóta már befejeztem az 1. projektet, csak hátlapozni kell és talán nem is kell az oviba vinnem, mert akad itthon gazdája:) A meghívást köszönöm, majd meglátom.
Krizantám! Szerintem nem lehet elfelejteni, legfeljebb újra tanulni:)
Bori! Renden akarom indítani az új évet, ehhez ez is hozzá tartozik.
Ezek tök jók! Nem is értem, miért nem fejezed be... igaz, az újdonság mindig nagyobb varázserő, mint egy hosszú projektben a favágás... :)
VálaszTörlésDe szép dolgaid vannak!! Az anyagos szekrényed igazán irigylésre méltó!!
VálaszTörlésAmiért most igazán írok, az a Mammkánál látott megjegyzésed.
A láthatatlan madárfotóst jan.14,21-én ismétlik a Sprektumon.
Hababann! Ahogy mondod, az új mindig inspirálóbb. DE! Amíg ezek el nem készülnek, nem kezdek újba:) A két párna azóta már készen is van, csak a fotózásig nem jutottak még el.
VálaszTörlésErika! Nagyon szépen köszönöm!!!!! Fel is írtam a naptárba!!
A hatos a kedvencem. Kunkorival nem lehet mosogatni?
VálaszTörlés