Ugrás a fő tartalomra

Májusok

Szemezgetés az elmúlt májusokból.
Lehet ezekben a májusokban valami, tavaszi zsongás vagy szerelem vagy tettvágy, mert alig bírtam kiválogatni néhányat. Legszívesebben mindet mutatnám.

Négy évvel ezelőttről ezt a tulipános kulcstartót mutatnám, amit akkoriban nagyon sokszor elkészítettem. Nem is értem, ma már miért nem varrok ilyet. Talán azért nem, mert ma már csak saját tervezésű holmikra vagyok hajlandó időt áldozni:)
A három évvel ezelőtti májuson Bende fiunk elsőáldozását ünnepeltük, amire, nem titkolt hagyományteremtő szándékkal, egy őrangyalt kapott.
Ezen a májuson történt az is, hogy egy éjszaka alatt varrtam meg öt ujjbábot Panni lányom kedvéért, az érte kapott Szűz Mária matrica azóta is a varrógépemet díszíti.
Ebben az évben készültek azok a neszesszerek, amiket  a mai napig siratok, legszívesebben mindet megtartottam volna magamnak:)
A következő évben is szárnyaltam, úgy látom, de volt is miért. Megjelent egy cikk rólam egy újságban és ekkor kaptam meg az én csodafotómasinámat. Elkezdtem blúzokat varrni a lányaimnak, akkor még azt hittem, rengeteget ilyet fogok még varrni.
Ugyanezt gondoltam a piros kisautós takaróhoz varrt párnáról is, de abból sem született másik.
Ekkor tártam a nagy nyilvánosság elé az én titkos energiaforrásomat is, amit azóta is gyakran előveszek, ha kimerülni látszom.
Május az elsőáldozások hónapja és mivel mi sokan vagyunk, jutott egy a tavalyi évre is, azaz készült egy újabb őrangyal.
Még inkább a környezettudatosság felé vettem az irányt és a félrerakott pólóból végre varrtam is egy újabb pólót.Meg szoknyát is varrtam, mert azt mindig kell:)

Aki eddig végigolvasta, netán végig is bogarászta a linkeket, az máris elérkezett velem együtt a jelenbe és ezért megérdemel egy pohár finom, habos kávét:)


Megjegyzések

  1. Uhhhh - megint hamarabb cselekedtem, mint olvastam... habos kávé helyett ér, ha egy somlói szeletet nyomtam be? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :))) A lényeg, hogy kényeztesd magad:) Ránk fér!!!

      Törlés
  2. Kedves Julcsi! Olyan jó volt olvasni ezt a bejegyzésedet (is),
    köszönöm, mert valahogy arra sarkall, hogy lássam mennyi jó dolog történik (velem is!)...
    Szép tavaszi, nyári napokat,
    öleléssel:
    Em.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a saját fejlődésemet szeretem látni. Varrás, fotózás, tanulás, "jól látás" terén:)

      Törlés
  3. Nagyon jó kis visszaemlékezés! A mindennapi taposómalomban, az ember lánya csak azt érzi, hogy múlnak a napok, hetek ... De egy ilyen visszaemlékezés ráébreszt, hogy nemcsak múlnak, hanem telnek is azok a napok, örömmel, munkával, szeretettel... Még sok-sok szép májust kívánok Neked!
    Szeretettel:
    Éva

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. Ugye?! És ha mindet végigbogarásznád, mint én, elmenne vele a délelőttöd. Mint nekem:))

      Törlés
  5. "Szeretem, ha írsz!
    Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek."

    Én is biztosan elolvasom. Az én lelkemnek is jólesik.:D Nagyon írós fajta (még) nem vagyok, de örülök az új "ismeretségnek".


    Szeretettel, kis összekacsintással:
    N.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen ismeretség mindig kedves:)
      S csak írj. "mert jól esik a lelkemnek":)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.